Misztikum lengi körül a Zsolnay márkanevet, pedig a titok nem titok. Egyszerűen csak 161 éves tradíciót, egyedi gyártástechnológiákat, innovatív kezdeményezéseket, művészi érzéket, kifinomult szaktudást, kiváló minőséget, utánozhatatlan gondosságot, örök értéket jelent. Mindez együttesen egy varázslatos, megismételhetetlen világot teremt, amelyet az egész világ ismer és elismer.
Hosszú története során mindig tudott kora számára valami újat és meghatározót mondani. Mind technológiai megoldásokban mind pedig a művészi kivitelezésben úttörő szerepet játszott, magához vonzotta az adott kor neves tudósait, művészeit, építészeit. Ennek köszönhetően olyan hírneves alkotók vettek részt a gyár munkájában, mint pl. Rippl-Rónai József, Martyn Ferenc, Victor Vasarely, Lechner Ödön és még sokan mások.
A sikertörténet Zsolnay Vilmossal, a legnagyobb magyar fazekassal kezdődött, aki nem sajnálta az időt, pénzt, fáradtságot annak érdekében, hogy mindig valami újat, formabontót teremtsen.
Korának legkiválóbb szakembereit, művészeit, építészeit gyűjtötte maga köré és a közös kezdeményezések, a közös munka meghozta gyümölcsét.
Kreatív alkotókészségüknek köszönheti megszületését a Zsolnay porcelán, az eosin és a pirogránit is.
A gyár művészei kutatták a keleti világ forma- és motívumkincseit, beépítve azokat művészetükbe, de nyitottak voltak a legújabb stílusirányzatok felé is.
A szecessziós szemlélet meghonosítása és térhódítása a legkiválóbb művészek (Apáti Abt Sándor, Mack Lajos) és az egyedülálló máztechnika, az eosin szerencsés találkozásának köszönhető.
Az iparművészet és képzőművészet határterületén keletkezett alkotások a nemzetközi műtárgypiacokon egyre keresettebbek egy életforma nosztalgiájaként, de értékőrző műtárgyként is, melyek bizonyítják a korabeli magyar kultúra fejlettségét, európai színvonalát is.
Neves építészek (Lechner Ödön, Komor Marcell) látták meg a nagy lehetőséget a fagyálló Zsolnay pirogránit épületkerámia alkalmazásában, a Zsolnay gyárral szorosan együttműködve határozták meg a 19. század végi magyar szecessziós építészet színes mesevilágát. A budapesti Iparművészeti Múzeum, a Mátyás templom és a Földtani Intézetet, az elsőrendű reprezentánsai ennek az irányzatnak.
Az ománi szultán 19. századvégi, historizáló stílusban készült Zsolnay dísztárgyak újragyártására vonatkozó rendelése, a közelmúlt épület-felújításai bebizonyították, hogy a Zsolnay manapság is képes a múlt kiváló tárgyainak reprodukálására.A múlt örökségének tiszteletben tartásával nem szabad megfeledkeznünk azonban a közelmúlt és a jelen nagy művészeiről, keramikusairól sem (Fürtös György, Török János, Nagy Márta), hiszen a Zsolnay márkanevet története során mindvégig az innováció, kísérletező-készség jellemezte.
Emellett azonban fontos feladatának tartja a folyamatos megújulást máztechnika, forma és dekoráció területén egyaránt. A limitált széria egyre bővülő választéka értékes, művészi kivitelezésű, kis szériában gyártott tárgyakat kínál, amelynek sikerdarabja a három különböző színvariációban készülő eosin Vulkán váza.
Az asztali kultúra legújabb kínálata a hagyományokra építkező, de a legutóbbi trendekbe illeszkedő, a jelen kor funkcionális elvárásait a legmesszebbmenőkig figyelembevevő Rippl-Rónai készletcsalád.
Újdonságokkal jelentkezik az épületkerámia területén is, amelynek egyik legújabb referenciája a pécsi Tudásközpont Kaptárnak nevezett belső díszburkolata.
Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született Pécs városában. Édesapja, Zsolnay Miklós jó nevű kereskedő, édesanyja Ballay Teréz, aki a gimnázium igazgatójának volt a lánya. Az 1825-ben kötött házasságból hét gyermek született, elsőként Ignác, majd 1828-ban követte Vilmos, majd még további öt testvér. Szülei kereskedőnek szánták, bár ő maga festő szeretett volna lenni. Bécsben végezte a politechnikumot, majd még pár évig itt gyakorolta a szakmát, sőt szülei kívánságára még több európai nagyváros kereskedőházainál folytatta a tapasztalatszerzést.
Pécsre visszakerülve apja üzletében dolgozik, közben 1848-ban nemzetőrnek állt.
1852-ben ismerkedik meg későbbi feleségével, Bell Terézzel, aki a délvidéki Vinkovcéből való.
Az 1853 nyarán kötött házasságból három gyermek született, Teréz (1854), Julia (1856) és Miklós (1857). A Király utcában 1858-ban házat vásárol, amelyet később átépített emeletesre, az alsó szinten üzletet alakított ki, mely széles választékkal szolgált a vásárlóközönségnek. (Ez a ma Király u. 1. sz. alatti Bazár feliratos épület.)
Édesapja 1853-ban megvásárolja a somogyi lukafai kőedénygyárat, amelyet áttelepít Pécsre, ezt aztán Ignác fiának adja át egy év múlva. Ignác csapongó fantáziája, nyughatatlan természete nem tette lehetővé, hogy a gyárat felfejlessze, a felmerülő problémákat megoldja, a bajokat elhárítsa.
A vállalkozás 1863-ra csőd közelbe került, amelyet Vilmos kölcsöne mentette meg az árverezéstől.
De bátyja továbbra sem tudott úrrá lenni a helyzeten, ezért a szerény méretű téglavetőt és terrakotta-műhelyt 1865-ben ténylegesen átvette tőle öccse. Zsolnay Vilmos ekkor még változatlan intenzitással működtette a Bazárt, maga mellé véve Imre öccsét, aki kereskedőként segítségére lett az üzlet vitelében.
Vilmos figyelme – mivel festő nem lehetett – az ipar felé fordult. Több vállalkozása indult ezek után, amelyek nem mindegyike volt sikeres. A kőedénygyár fejlesztéséhez fogva előzőleg kutatásokat folytatott a megfelelő alapanyagok lelőhelyére, nagy elszántsággal képezte magát, többek között kémiai-vegyészeti tanulmányokat végzett az amerikából hazatért Nedtvich Tamás gyógyszerésznél (később botanikus).
1868-ban jegyeztette be új vállalatát „Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló anyagáruk” néven. Ignác bátyja sikertelen próbálkozásaiból tanulva, egy a kor követelményeinek megfelelően felszerelt és gépesített gyár létrehozásán munkálkodott. A cementgyártás nem jött be, de a samott áruk iránt meglévő kereslet, valamint a korábbi termékeket – terrakottákat, a csöveket és más használati tárgyakat – továbbra is gyártották.
Az 1870-es évekre a szériatermelés hatására a levonóképes díszítés terjedt el, így a máz alatti színezéshez a kobalt volt a legalkalmasabb festék. Ezt a technikát a bécsi udvari tanácsos, Kosch segítségével honosította meg gyárában, és ekkor szerződtette első festőjét, a tehetséges Clavint. Az 1873-as Bécsi világkiállításon termékeivel, sikerrel szerepel, nagy bronzérmet és oklevelet kapott, valamint a király, Ferenc József-renddel tüntette ki. Ebben az időben készültek a kobaltceruzás, habán és népies motívumokat ábrázoló tálak és dísztárgyak.
Az 1870-es évek végére indult be az épületkerámia termékek gyártása, Zsolnay alkotótehetségének újabb bizonyítékaként az új pirogránit tartósabb és időállóbbnak bizonyul a terrakottánál.
A gyár munkájában, vezetésében részt vesznek családtagjai is, Miklós fiának 1875-ben sikerül először az úgynevezett elefántcsontmázat előállítania.
1877-es év végére fejlesztette ki a magas tüzű zománctechnikát Wartha Vince professzor közreműködésével, amely ezek után jellemezte a Zsolnay gyár termékeit.
1878-as Párizsi világkiállításon elnyerte a nagy aranyérmet (Grand Prix) és a Francia kormány becsületrendet adományozott Zsolnay Vilmosnak. Ezt követően világszerte megnövekedett a kereslet a Zsolnay termékek iránt.
1880-1894-ig a gyár dísztárgyaival tengerentúli kiállításokon vesz részt: Melbourne-ben, Kolumbiában, Chicago-ban, San Francisco-ban.
1882-re már a dolgozói létszám 460 főre emelkedett.
1886-ban kályhacsempék gyártásába kezdenek pesti új gyártelepükön, amely a gyár egyik legsikeresebb terméke lett. A villamosítás megnövekedett igényei következtében újból porcelánszigetelők gyártásába kezdtek, amely Miklós fia reszortja volt.
1890-1900 években elkezdik azoknak az időtálló pirogránit építészeti kerámiáknak az előállítását, amelyeket a legkiválóbb építészekkel együttműködve szállítanak több jelentős magyarországi beruházásokhoz – többek között a budai-Mátyás –templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Nagyvásárcsarnok, a kecskeméti Városháza, az Országház és a Műcsarnok építkezéseihez.
Zsolnay Vilmos alkotómunkásságának legjelentősebb eredménye az eosin feltalálása 1885-1886 körül, amely az 1900-as években éri el tetőfokát. Előállítják a Zsolnay jellegzetes termékének számító eosinmázat. A XVI. századi itáliai lüsztermáz alapján Wartha Vince, Petrik Lajos és Zsolnay Vilmos kísérleteket végzett, amelynek eredményeként sokkal színgazdagabb fémfényű mázat, illetve fémszerű termékeket fejlesztettek ki. Az első eosin-mázzal bevont terméket egy kiállításon a Budai Anyagipari Tárlaton mutatják be.
Technológia lényege, hogy a festék por alapot (zöldes-fémes színű, oldott állapotban azonban pirossá alakul, mint egy lüszter pép) – ólmos mázra visszük fel és a hagyományosnál erősebben (kétszer) égetjük redukciós tűzön. Ezt a többféle lüsztert nevezik eosinnak, és az ezzel való díszítést eosinfestésnek. A lüszter festék a kerámiatárgyakon fémes csillogást idéz elő, amelyet fémoxid gyanta- vagy zsírsavas vegyületének megfelelő oldószerben (pl. levendulaolaj, karbolsav) feloldva ecsettel felfestve visznek fel a díszítendő mázas felületre. Hevítéskor az elégő szerves anyag fém vagy fémoxid finom rétege olvasztva hátra marad.
1893-ban üzemszerűen kezdik használni a fémesen fénylő eosin-technikát a szecessziós stílusú kerámiák bevonataként.
1895-ben a Zsolnay Család megvásárolja a felszámolás alatt álló, budapesti Fischer-féle porcelán- és majolikagyár részvénytöbbségét és azt Budapesti Zsolnay –féle porcelán Feyence Gyár néven Zuglóban új telephelyre költözteti.
1899-ben a gyár dolgozóinak száma 663 főre emelkedett.
Zsolnay Vilmosra 1897-ben makacs betegség tör, erős hörghurut kínozza, orvosai pihenést javasolnak, de közeleg az 1900. évi Párizsi Világkiállítás és a beadandó tárgyak készültsége még nem áll megfelelően, ezért ő is belefolyik a további kísérletekbe. Ekkor meghűlvén tüdőgyulladást kap, amely végzetes és 1900. március 23-án elhunyt. Hamvai a gyára szomszédságában épített mauzóleumban nyugszanak, amelyet a gyár termékei díszítenek.
Valódi szellemiséget és kultúrát hozott létre mely nem csak a hazai, de a nemzetközi művészet történetnek is fontos részét képezi, szellemisége a mai napig formát ölt termékeiben.
Ez a szellemiség a művészet szeretete, a folyamatos fejlődés és megújulás igénye, a mindig jobbra, szebbre való törekvés, összességében a szó mindenértelmében történő az időt álló értékteremtés.
Zsolnay Vilmos a magyar kerámiaművészet legjelentősebb mestere volt, aki világszerte hírnevet szerzett nem csak magának, hanem hazájának is.
1900-ban Zsolnay Vilmos halála után, fia Miklós veszi át a gyár vezetését. Ekkor az ipari termelés került előnybe, a régi külföldi megrendelőkön kívül nem igazán sikerült új partnereket találnia. Miklós progresszív törekvéseinek eredményeképpen ekkoriban 1400 új forma születik és néhány új mázat is kikísérleteztek. A csőgyár négy égetőkemencével gazdagodik.
1910-1914 környékén háttérbe szorul a művészi díszmű gyártás. A korabeli infrastruktúra fejlesztési igényeinek megfelelően az építészeti kerámia, a kályha, a cső- és szigetelőgyártás játssza a főszerepet.
1914-1918-as években, a háború után az általános válság és az elszegényedés a nyersanyag források elvesztése és az új politikai vámhatárok meghúzása miatt, válságos állapotba kerül a gyár, ezért a mindennapi használatra alkalmas porcelángyártást alkalmazták.
1922-ben Zsolnay Miklós halála után, az örökösei (örökbe fogadott unokaöccsök) vették át a gyár irányítását, akik már évek óta vezetői pozíciókat töltöttek be.
1923-ban megindult a fejlődés. Újra 500 főre duzzad a munkások létszám. teljes átszervezés kezdődik: megszüntetik a porcelánfajansz gyártását, villamosítanak az üzemben, a fejlődéshez szükségszerűvé válik a porcelánra való átállás: a szigetelők mellett elkezdik az étkezési porcelánedények gyártását.
1935-re ismét 600-an dolgoznak a gyárban,így az üzem újra versenyképessé válik a konkurenciákkal szemben. 1938-ban megvásárolja a gyár a Nógrád verőcei kerámiaüzemet, majd 1940-ben a család bérbe veszi a kolozsvári Iris gyárat. A dolgozók létszáma a két gyáregységben eléri a 750-et.
1948-ban a vállalkozás állami tulajdonba kerül, létrejön a Pécsi Zsolnay Nemzeti Vállalat. Az állami vezetés elvégzi a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását, villamosítanak, ipari fejlesztésekbe kezdenek. A vállalat egy ideig csak ipari porcelánokat gyárt. 1953-ban újra megindul a használati edény és díszmű porcelán gyártása, majd 1955-ben újraindul a kályha- és épület kerámia-gyártás.
1963-ban a porcelángyár elveszíti önállóságát, a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat közvetlenül irányított gyáregységgé válik. Majd 1974-től a gyáregység ismét használhatja a Zsolnay nevet és márkajelzést termékei jelölésére, a Mattyasovszky Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján.
1982-ben a gyár visszanyerte önállóságát.
1982-1995 körül növekszik az edénygyártás mennyisége. Vidéki márkaboltok nyílnak. Emelkedik az exportügyletek száma, ami egyre több országra kiterjed – többek között Angliára, Ausztriára, Olaszországra, az NSZK-ra, Dániára, Svédországra, Görögországra, Japánra, Dél –Koreára, Irakra, Iránra…
1995 év végén a privatizáció ideje alatt három részre osztották a Zsolnay gyárat. Edény-dísztárgy divízió porcelánfajansz étkészletek, kiegészítőket, dísztárgyakat, eozin kerámiákat, a pirogránit divízió épületdíszítő és beltéri kerámiákat, kályhákat, kandallókat, az ipari porcelán divízió műszaki porcelánokat gyárt.
1999-ben a gyár három különálló cégre válik szét: létrejön a
Zsolnay Porcelángyár Rt., aki a bérbeadással, energiaellátással foglalkozott.
Zsolnay Manufaktúra Rt. tulajdonában a porcelánedény és díszmű, eozin és pirogránit termékek gyártása szerepel.
Zsolnay Örökségkezelő KHT. A gyár területén található műemlékek kezelését kapta feladatul.
A társaságok tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank és az ÁPV RT. 
2006-ban az ÁPV-Zrt-től a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. tulajdonjoga térítésmentesen, de jelentős hitelállománnyal a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő Pécs Holding Zrt-hez került. Az önkormányzati cég pályázaton értékesíti a gyár 49 százalékos részvénycsomagját. (két szavazat elsőbbségi részvénnyel)
A tulajdonos váltások és működési forma változások után 2013-ban a Pécs Holding Zrt. újabb pályázatára, a Magyarországon élő, Szír származású, svájci állampolgárságú építészmérnök üzletember, Bachar Najari 2013 év elején többségi tulajdonosa lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt-nek.
A tulajdonos jelenleg új sorozatok fejlesztésén dolgozik, valamint a megrendelői körök bővítésén, újabb kereskedelmi kapcsolatok kialakításán – Európa főbb részein, Közel-Kelten, Oroszország területén és az Amerikai piacokon is.
A Zsolnay név hallatán mindenki ugyanarra gondol. Mindenki szeme előtt gyönyörű kézzel festett porcelánok, a szivárvány színeiben irizáló eosin tárgyak, és a hazánk leghíresebb épületeit díszítő szobrok és homlokzatdíszek jelennek meg, melyek semmivel össze nem téveszthetőek.
A Zsolnay technológiája igen szerteágazó és minden területen egyedi a maga nemében.
Ez a sokszínűség az egyik legnagyobb értéke a márkának, hogy több területen is olyat képes alkotni, amelyre sem külön, sem együtt nem képes egyetlen kerámiagyártó sem. Ez a felbecsülhetetlen érték teszi a Zsolnay-t Magyarország egyik legismertebb márkájává.
Termékei több mint 160 éves kutató, fejlesztői munka és legfőképpen tradíció eredménye, mely örök értéket képez mindenki számára, aki magáénak tudhat egy Zsolnay tárgyat.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. saját hagyományainak és a művészet, kultúra terén kialakított pozíciójának megfelelően a jövőben is szeretne fontos szereplője lenne a hazai kulturális életnek. Szeretné megőrizni mindazt, amit generációról generációra hagyományozódott. A Zsolnay jövőképének továbbiakban is része csak a Zsolnayra jellemző tradicionális technológiák megőrzése, ugyanakkor fontos, hogy a kor piaci és társadalmi egyedi igényeinek is megfeleljen.
A jövőre nézve szeretnénk, ha a Zsolnay a 21. században új virágkorát élné, hogy a társadalmi, kulturális és szakmai jelentősége újra betöltené a régmúltban megszerzett helyét, mert a Zsolnay egy olyan felbecsülhetetlen értéke Magyarországnak, amely megőrzésre, támogatásra és elismerésre méltó.
„ A múltat megírták, a jövőt építjük! ”
Bachar Najari
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
Cím 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37.
Telefon +36 (72) 510-272 / 600
Telefax +36 (72) 510-272 / 604
