Mathiász Gábor, HUSZ alelnök

MATHIÁSZ  GÁBOR

A Hungarikum Szövetség  Alelnöke

_DSC2817

 

A Mathiász Hungarikum Életmű Program Vezetője

Mathiász János (1838-1921): A „szőlőbűvész”

 

  1. Los Angelesi repülőtér, vámvizsgálat. A vámtiszt meglátja a magyar utaslistán a Mathiász nevet. Azonnal, határozottan magához szólítja. A keleti blokk határátkelő görcsös reflexe – nagy derültségek közepette – gyorsan elillan, amikor kiderül, a vámtiszt jelentős területen Mathiász szőlőfajtákat termeszt, és nem hagyta ki, hogy egy élő Mathiásszal szót váltson a nagy előd zsenialitásáról.

„Mathiász a borok királya, a szőlők fejedelme”, mondta Gróf. Andrássy Gyula kiegyezéskori miniszterelnök, aki „1848-as honfivérnek„ nevezte Mathiász borait.

Mathiász János pályafutása a Felvidékről indult, jogakadémiát végzett, 20 évig főispáni titkár volt, de a szőlőnemesítéssel érte el a világhírt. Sok regénybe illő állomás, Tokaj-hegyalja, Pécs – Villány, Balaton-felvidék, Erdély, Krímfélsziget, Kalifornia… után Kecskeméten, Katonatelepen teljesedett ki szőlőnemesítő, hungarikum életműve. A futóhomokot „aranyhomokká” varázsolta! A filoxéramentes alföldi homokon és szőlőskei birtokain mentette át veszélyeztetett szőlőfajtáinkat. Többször újította meg sikeresen borvidékeink szőlőállományát. A filoxéra pusztítása után Tokaj-hegyalját két alkalommal, vagonok százaival szállított szőlővesszőivel telepítette újra. Tokaj fénye fennmaradása Mathiásznak köszönhető.

Nemzetközi híre, eladásai eredményeképpen fajtáit 1895-től a tengerentúlon, Georgiában és Kaliforniában is telepíteni kezdték, megteremtve az azóta is eredményes első amerikai borklaszter pilléreit. 3700 szőlőfajta fűződik a nevéhez, amelyek közül a legjobbak kerültek köztermesztésbe. (Szőlőskertek Királynője, Erzsébet Királyné emléke, Ezeréves Magyarország, Mathiász Jánosné muskotály, Mathiász János diadala, Csabagyöngye, Kecskemét virága, Cegléd szépe, Bonaparte Napoleon, Irsai Olivér…)

Szellemisége és munkásságának gyümölcsei a mai napig élő legendaként vannak jelen a világ szőlőtermelő és borászattal foglalkozó országaiban. Kutatások bizonyítják, hogy a világ összes szőlőterületének jelentős hányadán ott vannak a Mathiász fajták, utódfajták, klónok, keresztezések és hibridek.  

Teljesítménye egyedülálló. Boraival, csemegeszőlőivel több, mint kétszáz világversenyt nyert. Nem csoda, hogy a korabeli sajtóban csakhamar a „szőlőbűvész” jelző került a neve mellé.

Vendégei, barátai voltak korának legrangosabb vezetői, politikusai,, költői, művészei, tudósai.” Egymásnak adták a Mathiász birtok kilincsét I. Ferenc József, Erzsébet királynő (Sissi), Ferenczi Ida, II. Vilmos porosz császár, Bismarc herceg, Novikov orosz nagykövet, Horthy Miklós, Kossuth Lujza, Munkácsy Mihály, Vikár Béla, Kodály Zoltán, Ady Endre, gróf Andrássy Gyula. Arany János írta: ” Mathiász János olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben.”

 

Jelenleg készül a Mathiász program tervezete, Mathiász Gábor, a dédunoka, a Hungarikum Szövetség alelnöke, a Mathiász Munkacsoport vezetője irányításával, amely a teljes hazai szőlő- és borágazat egységes fejlesztését célozza, a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Védékstratégiája keretében. Mathiász János hungarikum életműve, idehaza és a világban elismert, neve, mint kiaknázatlan marketing-aranybánya, ernyőmárkaként alkalmas arra, hogy alatta tömörüljön a magyar szőlő, bor presztízsének eredményes növelésére az elhivatott, de jelenleg még nem kellően vállvetett szőlész, borász szakma. „A jövendő a béke emberéé.” Mathiász a világégések idején is munkája gyümölcsével hódított világot. Kövessük példáját!

 20130228_MathiászJános175-Kecskemét-fotóBirinyiJózsefDSC_0073

Királyoknak és hadvezéreiknek

nevét megőrzi a történelem,

több átokban, mint áldásban ott állnak

rideg szoborként város-tereken.

Művész nevét pár ezer lélek zengi;

tudósokét olykor nehány szoba;

a feltalálók lángeszét legtöbbször

elpusztult milliók sötét sora.

 DSC_6082Jav

Mathiász, te mindeniknél nagyobb vagy,

pedig nem írtak rólad verseket,

halál után sem faragtak meg kőbe,

s regényírót sorsod nem ihletett.

„A jövendő a béke emberéé.”

S harcra készült mindenki, csak Te nem,

de a jövő tied volt, míg dolgoztál

az ős magyar homokon csendesen.

 DSC_6108-Mathiász-szlő-MgMúzeum-BirinyiJ-fotó

Mit a teremtő Isten már bevégzett,

te azt szent munkalázban folytatád:

új szőllőfajták százait teremtni

s benépesítni vélük a hazát,

a Kárpátoknak ős koszorújában

a Föld gyümölcskertje itt legyen:

szent és magasztos vágy, mely végigégett

egy áldott, munkás férfiéleten.

 DSC_6069javBirinyi-fotó

Te láttad, hogy nincsen teremtőbb napfény

mienknél s föld sincs nála gazdagabb,

csodát érlelő lesz a dús magyar nyár

s az új paraszt már nem búzát arat,

hanem gyümölcsöt, szőllőt, melynek ízét

egész világ arannyal fizeti:

hát halmot, síkot, minden talpalatnyi

kertet ezekkel ültetni teli!

 DSC_6089jav

S míg mások embergyilkoló gépeknek

titánjait tervezték mindenütt,

te a bibék, porzóknak ősi titkát

figyelted: hogy vajon majd visszaüt

 Mathiász János szőlőnemesítő_borász_foto

a régi fajta keresztezés által,

vagy új egyed lesz s ha új lesz, lehet

egy másik újjal még jobb fajtát nyerni.

Óh, hosszú, hosszú évek kellenek:

 DSC_6156Birinyi-fotó

szeretni kell a földet és a népet,

s mi ma nem ment: elölről kezdeni,

nem csüggedni, mert ím a Csabagyöngye

diadal már; a fényt hogy neveti!  

s első szőllője lesz a magyar nyárnak.

A Szőllőkertek királynéja kész;

az Erzsébet szőlője csoda újra,

tömör, aranyló, íze, mint a méz.

 DSC_6094jav

Óh, dús élet ez: a teremtő Isten

munkatársának elszegődni, ím,

és boldog örömben merengni egy új

szőllő termésin és levelein;

s a fajták jönnek: sárgák, rózsaszínek

és mennyi íz s mennyi új muskotály:

a dús magyar föld győzedelme mind, mely

él s hódít, míg ragyog itt napsugár.

 20130228_MathiászJ175-Kecskemét-fotóBirinyiJDSC_0078

Óh, Mathiász, minek szobor tenéked

Szebb emléke embernek nem lehet,

mint a dús fürtök milliói, melyek

napfénybe zengik a te nevedet.

Az ünneped is minden év meghozza:

emlegetnek a gazdag szüreten:

ki ezt a drága szőllőt nékünk adta,

emléke örök és áldott legyen.

(Obojan, 1946. jún. 6.)

Tanka János

 20130228_MathiászJ175-Kecskemét-fotóBirinyiJDSC_0072

Vélemények , méltatások Mathiász Jánosról:

gróf. Andrássy Gyula kiegyezéskori miniszterelnök

 „ Mathiász a borok királya, szőlők fejedelme „

 „ világverő  tokaji borait 1848.-as honfivérnek nevezte „

Darányi Ignác Földművelésügyi Miniszter

 „ itt maga a magyarok Istene beszél Mathiász János ajkairól . Boruljatok térdre

 magyarok és imádkozatok, adjatok hálát a Mennyek Atyjának , hogy ilyen láng

 észt teremtett számunkra „.

Ipolyi Arnold püspök

 „ szomorúan jöttem , vígan mentem mert Mathiász szőlői , borai földi  földi-

  gyönyör, Magyarország diadalát képezi”.

Dr. Schandl Károly államtitkár

 „ Mathiász János nagy szellemét jöttem ide megismerni, tisztelttejes hálával

 tartozom neki , hogy új erőt és hittet adott jövőnkbe”.

Zech József altábornagy

 „ legforrobb óhajom, hogy Magyarország számára megbírnók menteni azt a

 mérhetetlen kincset amit Mathiász számunkra  teremtett . Akkor az ország

 gazdag és hatalmas lenne”.

Dr. Tolnay Kornél MÁV elnök vezérigazgató

 „ adjon a Teremtő Isten ennek a hazának sok Mathiász Jánost s akkor a para-

 dicsom ez országban lesz”.

Arany János

„ Mathiász János olyan a szőlészetben, borászatban , mint Petőfi a költészetben”.

Vikár Béla költő

 „ Mathiász , szőlők királya , elhagytál , de él a hála s hegyeinken , síkjainkon

  nagy nevedre koszorút fon”.

 „ Mathiász János hajnal csillag a magyar szőlészet , borászat egén . Élete példa

  mutatás. Nem üstökös volt Ő , a szőlők , borok koronázatlan királya , hanem

  tündöklő állócsillag , mely bevilágítja a jövő útját, valóra váltja költőink  leg-

  szebb álmát „.

Haller István Vallás – és Közoktatásügyi miniszter

 „ a magyar munka , genialitás és törhetetlen akarat hőse iránt e sorokban       akarom kifejezni nemcsak a nemzet, hanem a kultúrvilág  háláját is. A teremtés munkájában adjon az Isten továbbra is sikert, hogy az emberiséget kedvre deríthesse , minthogy velünk is megtette . Éljen Mathiász , a magyar szőlőkultúra utolérhetetlen mestere”.

Ruttkainé Kossuth Lujza  ( Kossuth Lajos testvére)

„ fogadja őszinte jókívánataim mellett a feletti örömnek kifejezését, hogy szorgalma és természeti tudománya ily kivételes és bámulatosan hasznos és szép eredményekben sikerült. Azon érzés fogja az élet elkerülhetetlen viszontagságai között szívét emelni s nyugtatni, hogy drága hazánk népének jólétét és egészségét segítette elő.”

Guthy Ferenc Magyar Királyi Törvényszéki elnök

„ tisztelt barátom tehetségében megnyilatkozik és egész világra szóló hasznos szolgálatot tesz , részemről csak annyit mondhatok, hogy csak azért és egyedül csak is azért szeretnék még egy életet leélni, hogy az általa előállított és felülmúlhatatlan becsességű újfajta szőlők termésében gyönyörködhetnék. „

Staub Elemér államtitkár

„ gyermekkori álmaimat látom ma megvalósulni , midőn a világhírű Mathiász – telep sövényét átléptem. Hálát kell adnunk a magyarok Istenének , hogy olyan teremtő erőt, mint Mathiász János adott hazánknak.”  

Mathiász János Szőlőfajtái a teljeség igénye nélkül.:

Alföldi nemes

Alföldi bőtermő

Andrássy Dénes gróf

Andrássy Franciska grófnő

Andrássy Gyula gróf

Andrássy Gyula miniszterelnök

Angyal Dezső

Anonymus

Musc.Anonymus

Apponyi Albert gróf

Arany János

Aulich Lajos tábornok

Árpád a honfoglaló

Balaton gyöngye

Balaton kincse

Balaton szépe

Balaton virága

Balézs Ferenc

Baross Gábor miniszter

Batthyány Lajos gróf

Báthory István

Beatrix királyné

Bem tábornok

Bercsényi Miklós

Bernát János

Bismarc kancellár

Bocskai fejedelem

Bocskai korai

Bodó Alajos

Bodó barátom (néhai)

Bonaparte Napoleon

Bortermelők kincse

Buda Gyöngye

Cegléd kincse

Cegléd szépe

Cegléd virága

Champion Hamburg

Csabagyöngye

Csokonai Vitéz Mihály

Damjanich tábornok

Damjanich tábornok 2X

Darányi Ignác miniszter

Darányi Ignác muscat

Deák  Ferenc

Dessewffy Arisztid tábornok

Dobrelabi

Dobokay Lajos

Druczer Jenő Dr.

Edison

Eötvös József báró

Erzsébet királyné emléke

Ezeréves Magyarország emléke

Ferenc József Magyarország királya

Fáy István

Felséges Sauvignon blanc

Fráter Loránd

Gárdonyi Géza

Ghillányi Imre báró

Görgey Artúr tábornok

Gulner Gyula államtitkár

Hajnalpír

Haller István miniszter

Hamburg (Homburg)

Hamburgi muskotály

Herszényi tábornok

Herczag Ferenc

Hollandia büszkesége

Hollandia jósága

Hollandia szépsége

Hollandia

Horhty Miklós kormányzó

Horhty Miklósné

Homok ízletese

Homoki bőtermő

Homoki hasznos

Homoki különlegesség

Homok szépe

Homoki tartós

Hock János

Horváth Antal

Hungariae Gloria

Hungariae Gloria II.

Hunyadi János

Hunyadi Mátyás

Irsai Olivér

Jókai Mór

Jozefin pécsi emléke

József főherceg

József  nádor

Kada Elek emléke

Kada Elek polgármester

Katona József

Kiss Ernő tábornok

Kemál Pasa

Kossuth Ferenc

Kossuth Lajos

Kossuth szőlő

Kecskemét ízletese

Kecskemét kincse

Kecskemét szépe

Kecskemét virága

Kecskemét gyöngye

Kecskeméti borág

Kecskeméti leányka

Khuen – Héderváry Károly gróf

Klapka tábornok

Knézich Károly tábornok

Kuriózum

Lahner György tábornok

Lavotta János

Lázár Vilmos tábornok

Leiningen tábornok

Leiningen – Westerburg  Károly gróf

Lenin

Le Raquiem

Lesseps Ferdinánd

L.H.M.

Logan Muscat

Lónyai Ferenc

Loubet Köztársasági elnök

Magyar az én szülőföldem

Majláth

Majláth Gusztáv gróf

Marconi Guglielmo

Mathiász Ernőné

Mathiász festője

Mathiász János

Mathiász János diadala

Mathiász János emléke

Mathiász János ízletese

Mathiász János ízlése

Mathiász János magonca

Mathiász Jánosné

Mathiász József

Muscat Mathiász Jánosné

Mathiász Mariska

Mathiász Pipiske

Mathiász Pista

Mathiász Rózsa

Mathiász Tivadar

Maximum

Mayer János

Mátyás király

Mezőssy  Béla I.

Mezőssy II.

  1. Miklós cár

Mikszáth 2X

Mikszáth

Mikszáth Kálmán

Missio

Molnár István tanácsos

Munkátsy József

Munkátsy József muscat

Munkátsy Julianna

Munkátsy Mihály

Munkácsi Julianna

Munkácsi Mihály

Munkácsi Mihály muscat

Nagykőrösi leányka

Nagykörös szépe

Nagysándor József tábornok

Napkelet

Nemes tömegbőtermő

Odreánu gernerális

Olga

Puritán

Piros Erzsébet

Petőfi Sándor

Pöltenberg Ernő tábornok

Prohászka

Prohászka Ottokár

Ráday Gedeon gróf

  1. Rákóczy Ferenc

Rezső trónörökös

Révai Tibor

Révay

Regenerátor

Rubinek  Gyula

Rudinai Molnár István tanácsos

Rudolf trónörökös

Schandl Károly

Schweidel József tábornok

Serényi Béla gróf

Silla bey

Sillay pasa

Strobl Alajos

Szauter Gusztáv

Szauter Gusztávné

Szeless József

Szent Anna

Szent László király

Szent Lőrinc

Szent István király

 

Sikorszky

Széchenyi István gróf

Széchenyi István gróf második változata

Szegedi György

Szőlőskertek gyöngye

Szőlőskertek királynője

Szüreti Királynő

Tallián Béla miniszter

Thallóczy Lajos államtitkár

Thököly Imre fejedelem

Tisza István

Tisza muscat

Tokajhegyalja gyöngye

Tokajhegyalja kincse

Tokajhegyaljai kincsem

Tokaj gyöngye

Tokaj gyöngye III

Toldi Miklós

Tompa Mihály

Tóth Béla

Török Ignác tábornok

Vak Bottyán

Vécsey Károly tábornok

II.Vilmos császár

Vörösmarty Mihály

Wekerle Sándor

Wlassics Gyula báró

Wolff Károly

Zelenszky Róbert

Zrínyi Ilona

Zrínyi Miklós

Zsolnayak büszkesége

Zsolnay diadala

Zsolnay Vilmos

Zsolnay Vilmosné

1838-1921
Világhírű szőlőnemesítő
“…Csabagyöngye, szőlőskertek királynője…”

Mathiász János

Lantos Györgyi alkotása



A szobor talapzatán olvasható szöveg:

Mathiász János a felvidéki sáros megyében, Ádámföldén született 1838.II.22-én.
A kassai gimnáziumban érettségizett, egy évig a papneveldében, majd a jogakadémián tanult.
Két évtizedig főispáni titkár volt. A Kassa melletti Rozália hegyen 1600 szőlőfajtából álló gyűjteményt hozott létre. Első díjat nyert az 1873. Évi bécsi világkiállításon.
1880-tól csak a szőlőnemesítéssel és a filaxériavész elleni küzdelemmel foglalkozik.
Szőlészetét előbb Mádra majd Szőllőskére, 1890-ben Katona Zsigmond hívására Kecskemétre telepítette.
A futóhomokon rendkívüli eredményeket ért el. Mintegy 3700 szőlőfajtát nemesített, Szőlőskertjéből évente közel egymillió fajtiszta szőlővesszőt vittek a Duna-Tisza köze gazdaságaiba.
A világszerte elterjedt új szőlőfajták közül ma is elismert és telepített: Cegléd szépe, Ezeréves Magyarország emléke, Kecskemét virága, Mathiász Jánosné muskotály, Szanter Gusztávné, Erzsébet királyné emlékére a szőlőskertek királynője, Csabagyöngye…
Mathiász-féle szőlőültetvény mai is van számos európai országon kívül Kaliforniában, a Krímben, Izraelben, Dél-Koreában és Dél-Afrikában.
1921. december 3-án halt meg Kecskeméten.
A szintén világhírű szőlőnemesítő Kocsis Pál írta:
”… fajtáival meghódítja a jövő szőlészeit, akik majd csak ezután fogják munkásságát méltányolni…”

06

Mathiász János mellszobrának avatása

2011. december 3.

Fotók: Szász András

Elérhetőségek:

Tel / Fax  + 36 1 205 78 68
Mobil.      + 36 30 212 40 66
Cím.         1113. Bp.Villányi út 64/a
Email.      mathiasz.g@t-online.hu
mathiasz.gabor@gmail.com

Share